Az ajánlóívek igénylése

Tájékoztatás az ajánló ívek igényléséről és leadásáról

Ajánlóívet a választás kitűzését követően a független jelöltként indulni kívánó választópolgár, illetve a Nemzeti Választási Bizottság által jogerősen nyilvántartásba vett jelölő szervezet – a képviseletre jogosult személy útján – igényelhet az indulás helye szerinti településen. Az igény bejelentésére az A4 jelű formanyomtatvány szolgál.

Egy ajánlóíven 8 ajánlásra van lehetőség.

Fontos, hogy ajánlóívet csak olyan választópolgár számára lehet igényelni, aki az igény benyújtásakor választójoggal rendelkezik!

Névviselés

Ha a jelölt több utónévvel rendelkezik, az ajánlóívek igénylésekor kérheti, hogy az ajánlóívek, a szavazólap, valamint a választások hivatalos honlapja csak az egyik utónevét tartalmazza, valamint ekkor kérheti a nevének részét képező „dr.” megjelölés elhagyását is. Az ajánlóívek első alkalommal való kiadását követően a névviselésre vonatkozó jognyilatkozat már nem módosítható.

Az ajánlóívek átvétele

A HVI legkorábban a szavazást megelőző 50. napon, azaz 2024. április 20-án (szombat) 8.00 órától adja át az igényelt mennyiségű ajánlóívet az ajánlóív átvételére jogosult személynek.

Ennek érdekében 2024. április 20. napján (szombaton) 8.00 órától 16.00 óráig ügyeletet tart a HVI a Papi Közös Önkormányzati Hivatalban (4631 Pap, Kossuth út 102. szám alatt).

Az ajánlóíven szerepel a jelöltként indulni szándékozó választópolgár neve, a jelölő szervezet neve vagy a független jelölés ténye és a választókerület megjelölése. Közös jelölt esetén a választási iroda a közös jelöltet állító valamennyi jelölő szervezet nevét az A4 jelű formanyomtatvány szerinti sorrendben tünteti fel. A választási iroda sorszámmal látja el az ajánlóíveket.

Az ajánlóívek átvételére jogosult

- a jelöltként indulni szándékozó választópolgár,

- a jogerősen nyilvántartásba vett jelölő szervezet alábbi képviselője:

a) a törvényes képviselő(k), vagyis az, aki a civil szervezetek bírósági nyilvántartása szerint a szervezet képviselője;

b) a jelölő szervezet bejelentésére szolgáló formanyomtatványon a szervezet nevében eljárni jogosultként feltüntetett személy,

c) az a) és b) pont szerinti személyek által meghatalmazott személy,

d) az a)-c) pont szerinti személy által meghatalmazott, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező személy;

- az A1 jelű formanyomtatványon az ívek átvételére megjelölt személy.

Az ajánlóív átadásáról a választási iroda átvételi elismervényt állít ki. Az ajánlóívekről másolatot készíteni – még kitöltetlen állapotban is – szigorúan tilos!

Az átvett ajánlóívek mellé a jelölt bejelentésének határidejéig, a szavazást megelőző 37. napon 16.00 óráig, azaz 2024. május 6-án 16.00 óráig pótlólag újabbak igényelhetők újabb A4 jelű formanyomtatvány kitöltésével.

Amennyiben az ajánlóívek első alkalommal való kiadását követően megváltozik a jelöltként indulni szándékozó választópolgár vagy a jelölő szervezet neve, az a pótlólag igényelt ajánlóíveken már nem kerül átvezetésre.

Az ajánlások gyűjtése

A választópolgár az ajánlását az ajánlóíven adja le, amelyet nevének, személyi azonosítójának és magyarországi lakcímének feltüntetése mellett saját kezű aláírásával kell ellátnia. A választópolgár jelenlétében az adatait más is ráírhatja az ajánlóívre, azonban saját kezű aláírása ebben az esetben is elengedhetetlen feltétel.

Az ajánlóíven fel kell tüntetni az ajánlást gyűjtő személy nevét, személyi azonosítóját vagy a személyazonosságát igazoló hatósági igazolványának (személyazonosító igazolvány/útlevél/vezetői engedély) számát – és aláírását is. Fontos, hogy a független jelöltként indulni szándékozó választópolgárok és a jelölő szervezetek kiemelt figyelmet fordítsanak arra, hogy az ajánlóíven az ajánlást gyűjtő pontosan adja meg az adatait. Abban az esetben ugyanis, ha a gyűjtő az adatait hiányosan vagy hibásan rögzíti (pl. elírja a személyi azonosítóját, a viselt neve és a születési neve eltér, és ez utóbbit adja meg), az az ajánlóíven szereplő összes ajánlás érvénytelenségét okozza. A választópolgár több jelöltet is ajánlhat, azonban egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat.

Ajánlást az állampolgárok zaklatása nélkül bárhol lehet gyűjteni, az alábbi kivételekkel:

• az ajánlást gyűjtő munkahelyén munkaidejében,

• az ajánló munkahelyén munkaidejében,

• az ajánlást gyűjtő munkaviszonyból, illetve munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettsége teljesítése közben,

• az ajánló munkaviszonyból, illetve munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettsége teljesítése közben,

• a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban levő személytől a szolgálati helyén vagy szolgálati feladatának teljesítése közben,

• tömegközlekedési eszközön,

• állami, helyi és nemzetiségi önkormányzati szervek hivatali helyiségében,

• felsőoktatási és köznevelési intézményben,

• egészségügyi szolgáltató helyiségében,

• a tulajdonos előzetes, írásbeli hozzájárulásának hiányában közforgalom számára nyitva álló magánterületen.

Felhívjuk továbbá valamennyi jelölt és jelölő szervezet figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) honlapján (www.naih.hu) ajánlást tesz közzé a választásokkal kapcsolatos adatkezelésről, amelynek figyelembevétele minden érintett számára indokolt.

Az ajánlási szabályok megsértésével gyűjtött ajánlás érvénytelen!

 Az ajánlásért az ajánlást adó választópolgárnak előnyt adni vagy ígérni tilos!

Az egyéni jelölt bejelentése

Polgármester-jelöltet és képviselő-jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző 37. napon 16.00 óráig, azaz 2024. május 6-án 16.00 óráig kell bejelenteni az ajánlóívek átadásával az indulás helye szerinti településen a Helyi Választási Irodánál. (A papi jelöltek Papon, a nyírlövői jelöltek Nyírlövőn, a lövőpetri jelöltek Lövőpetriben)

Az ajánlóívek leadása

Az összes ajánlóívet vissza kell szolgáltatni 2024. május 6-án 16.00 óráig az íveket kiadó HVI-nek. Azt az ajánlóívet, amely nem tartalmaz ajánlást, legkésőbb 2024. május 7-én 16.00 óráig kell visszaszolgáltatni. Az ajánlóíveket bárki, meghatalmazás nélkül átadhatja a választási irodának. E kötelezettség elmulasztása esetén a HVB hivatalból eljárva bírságot köteles kiszabni. A bírság mértéke minden be nem nyújtott ajánlóív után 1 000 Ft. A kötelezettség elmulasztására vonatkozóan kimentésre nincs lehetőség, a bírságot akkor is meg kell fizetni, ha az ajánlóívek a megbírságolt jelöltön vagy párton kívül álló oknál fogva elvesztek vagy megsemmisültek.

Az ajánlások ellenőrzése

A leadott ajánlásokat a Helyi Választási Iroda 3 napon belül ellenőrzi.

 

Pap, 2024. április 16.

 

dr. Dolhai Edina

    HVI vezető